Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
A GYSEV 29 vasúti megállójában létesített kerékpártárolót. A 16 millió forint saját forrásból megvalósított fejlesztés összesen négyszáz kerékpár elhelyezését teszi lehetővé.
A fejlesztés érinti a Sopron-Szombathely, Sopron-Győr, Szombathely-Rajka, Szombathely-Kőszeg, valamint a Szombathely-Zalaszentiván vasúti szakaszt. Jelenleg azt vizsgálják, miként és mikorra tudják befedni a nyitott tárolókat.
„Kiemelt célunk, hogy egyre komolyabb konkurenciát jelentsünk az autós közlekedésnek. A kerékpártárolók fejlesztése is egy lehetőség célunk megvalósításához, hiszen a kisebb településeken és a városokban is egyre inkább jellemző, hogy az utasok kerékpárral érkeznek a vasútállomásokra, majd vonattal utaznak tovább. Nekik szerettünk volna kényelmes és biztonságos lehetőséget adni a biciklik tárolására” – idézi a GYSEV közleménye Kövesdi Szilárd vezérigazgatót.